Sópermet szeminárium igényfelmérés

A korábbi években cégünk rendszeresen szervezett különböző elméleti és gyakorlati szemináriumokat különböző méréstechnikai területekkel, vizsgálati kihívásokkal kapcsolatban, a fókusz pedig több alkalommal is a sópermet teszteken és a korrózióvizsgálaton volt. A tendenciát elsősorban a COVID-járvány okozta korlátozások és biztonsági intézkedések szakították meg, de szándékaink szerint ismét a személyes találkozás és a csoportos szemináriumok terepére lépnénk.

Mivel egyre több érdeklődést kapunk azzal kapcsolatban, hogy mikor szervezünk újra 'sópermetes' szemináriumot, ennek apropóján szeretnénk felmérni kik vennének részt az eseményen, milyen témakörök lennének érdekesek. Így első ízben meglévő és akár potenciális ügyfeleinket kérdeznénk arról, pontosan milyen kérdéskörök, vizsgálati kihívások vagy elérhető módszerek érdekelnék őket egy ilyen előadáson.

Ez egyrész azért fontos számunkra, mert így biztosan olyan tematikájú rendezvényt hozhatnánk létre, mely a többség számára érdemi információkkal szolgál, másrészt pedig nekünk is segíthet felépíteni egy akár hosszabb távú tervet a jövőbeli alkalmak fókuszpontjait illetően. Egy-egy eseményen számos részterületről eshet szó, ám természetesen van amelyik kérdést egy komplett alkalom keretein belül érdemes körbejárni, míg más esetekben egy szeminárium akár több kisebb témakört is felölelhet. Részünkről már el is kezdődött a tervezés, de ehhez mindenképpen szerettük volna megkérdezni a célközönséget is, hiszen végső soron nekik szervezzük ezeket az alkalmakat, így a legfontosabb az ő elégedettségük.


Első körben tehát némiképp kötetlen módon várjuk a megkereséseket a sópermet tesztek, korrózióvizsgálatok területével kapcsolatos kérdésekkel, igényekkel, problémásabb témákkal kapcsolatban. Emellett persze ha más mérési terület, készülékkel kapcsolatos információ, demo vagy egyéb kérdéskör foglalkoztatja Önöket, természetesen azokkal kapcsolatban is várjuk a tippeket, ötleteket, hogy a szemináriumok hosszabb távú tematikája is tudatosan felépíthető lehessen.

Az igényeket és kérdéseket a sinka.daniel@atestor.hu vagy az info@atestor.hu címre várjuk!

 

Egyéb kérdések/kérések esetén keressenek minket bizalommal!

 

Sinka Dániel

Sinka Dániel
Érétkesítési vezető
Telefon: +36 (1) 646 4539 
E-mail: sinka.daniel@atestor.hu

 
 

Sópermet szeminárium igényfelmérés

A korábbi években cégünk rendszeresen szervezett különböző elméleti és gyakorlati szemináriumokat különböző méréstechnikai területekkel, vizsgálati kihívásokkal kapcsolatban, a fókusz pedig több alkalommal is a sópermet teszteken és a korrózióvizsgálaton volt. A tendenciát elsősorban a COVID-járvány okozta korlátozások és biztonsági intézkedések szakították meg, de szándékaink szerint ismét a személyes találkozás és a csoportos szemináriumok terepére lépnénk.

bővebben

Metallográfiai csomagok mintaelőkészítéshez

Cégünk gyakran találkozik olyan megkeresésekkel, melyek a metallográfiai mintaelőkészítési megoldásokra vonatkoznak. Mivel kínálatunkban készülékek és fogyóanyagok egyaránt megtalálhatók, mindig örömmel segítünk partnereinknek. Ez sokszor trükkös feladat, hiszen ahány anyagtípus, annyiféle ideális mintaelőkészítési megoldás, mi pedig mindig igyekszünk a leginkább személyre szabott, a végletekig optimalizált megoldást kínálni. Ennek szellemében állítottuk össze legújabb csomagajánlatainkat, melyekben metallográfiai készülékeket és teljes metallográfiai sorokat kínálunk kedvező áron! A készülékek természetesen csak a folyamat egyik részét képezik, anyag- és mintatípustól függően különböző fogyóanyagokra is szükség lehet, melyet egyedi ajánlat alapján szintén biztosítani tudunk. Ha felkeltettük érdeklődését, keressenek minket megadott elérhetőségeink valamelyikén és találjuk meg együtt a legideálisabb mintaelőkészítési megoldást!  

bővebben

Proceq termékek az Atestor kínálatában!

Cégünk kínálatában korábban már elérhetők voltak a Proceq / Screening Eagle termékei, a vásárlói tapasztalatok pedig azt mutatták, hogy valóban érdemes foglalkozni a gyártó készülékeivel. Korszerű, minőségi és kompakt megoldások több mérési feladatra, melyek sok esetben terepen is megállják a helyüket.

bővebben

Elindult az atestore.hu webáruház!

Régóta készültünk rá, sok munkát és finomhangolást igényelt, de végre örömmel számolhatunk be róla, hogy elindult az atestore.hu, cégünk méréstechnikai műszer és fogyóanyag webáruháza.

bővebben

Kérdezz-felelek Matt Kreiner termékmenedzserrel a Hitachi új, FT230 XRF készülékéről

Matt Kreiner a Hitachi bevonatelemző készülékeinek gyártásáért felelős termékmenedzser. Munkája során A Hitachi világszerte jelenlévő, különböző iparágakban tevékenykedő, bevonatokkal dolgozó felhasználói hálózatára fókuszál és igyekszik új megoldásokat találni azokra a kihívásokra, melyekkel a partnerek a napi munka során szembesülnek. A cégnél töltött 19 éve során jelentős tapasztalatot szerzett az XRF technológiával kapcsolatban és számos különböző szerepben próbálhatta ki magát.

bővebben

Akasel – a legújabb gyártó az Atestor portfóliójában

Cégünk folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, melyek megragadásával még tovább fejleszthetők az általunk kínált megoldások, illetve szélesíthető a termékpaletta. Ezek a kedvező opciók pedig sokszor nem is konkrét készülékekben öltenek testet, hanem kisebb, de annál hasznosabb termékekben. Az Akasel érkezésével ezúttal kiváló ár/érték arányú metallográfiai fogyóanyagokkal bővült a kínálat.

bővebben