Hogyan támogatja az X-Rite a LED-vezérelt világítási igényeket?

Hogy a lehető legközelebb kerüljünk annak vizualizációjához, hogy a színek hogyan reagálnak a természetes fényre vagy mesterséges megvilágításra, mindenképpen színnéző kabint érdemes használnunk. A hagyományos színnéző kabinok olyan általános fényforrásokat tartalmaznak, mint pl. nappali fény, izzólámpa és fénycső, melyek segítségével azt szimulálhatjuk, hogy az adott termék színei hogyan néznek majd ki az üzletek polcain vagy vásárlás után kültéri fény és beltéri világítás mellett. Manapság a LED lámpák egyre elterjedtebbek az otthoni, illetve a kis- és nagykereskedelmi környezetben is, ez pedig komoly hatással van az évtizedek óta szabványosított világítási eljárásokra.

Hogyan írja felül a LED a szabályokat?

A LED fények az utóbbi években valósággal lerohanták a piacot, mely nagyban köszönhető nagyfokú hatékonyságuknak és gazdaságosságuknak.  Az izzógyártókat képviselő NEMA (National Electrical Manufacturers Association) 2018-as adatai szerint, a fogyasztói lámpapiac 65%-át a LED izzók teszik ki, míg a sorban második halogén izzók már csak 28%-on állnak.


LED megvilágítású bolti környezet
 
Számos nagyobb kereskedő már teljes mértékben átállt a LED izzókra, hogy kihasználják az alacsonyabb karbantartási és javítási költségeket, a kisebb energiafogyasztást, illetve a hosszabb élettartamot. Ha a mi partnereink is váltani készülnek, érdemes lehet elgondolkozni azon, hogy színnéző kabinunkhoz egy LED fényforrást is hozzáadjunk, ezzel is támogatva igényeiket. 
 

Mit kell számításba vennünk a LED fényforrás használatakor?

A LED fényforrás hozzáadása mindenképpen hatással lesz a színekre vonatkozó szabványokra és az értékelési folyamatokra. 
  1. A fényforrások megváltoztatása észrevehető különbségeket okozhat mind a flare (egy anyag színének változása különböző fényforrások alatt vizsgálva) mind a metaméria (mikor két minta egy bizonyos fényforrás alatt azonos színű, ám más fényforrás esetében már különböző) tekintetében. Fontos, hogy ezt a két faktort ellenőrizzük az új LED fényforrás alatt is.
  2. Ha a színmérőnk nappali fényre, a színnéző kabinunk LED-re, QC szoftverünk pedig fénycsőre van állítva, az eredmények hibásak lehetnek. Mindig győződjünk meg róla, hogy a színmérő eszközeink és szoftvereink képesek LED fényforrást használva mérni és számolni.
  3. Mindenkinek, aki részt vesz a gyártási munkafolyamatokban, ugyanazon fényforrások alatt kell vizsgálnia a színeket. A változásokról folyamatosan egyeztessünk mindenkivel, beleértve a beszállítókat és a vásárlókat is.
  4. Mivel jelenleg nincs hivatalos szabvány a LED világítás alatti színmérésre, mely közvetlenül a piacon kapható LED lámpákra vonatkozna, a legjobb, ha kiegészítő fényforrásként használjuk azokat, ezzel meghatározva, hogy az adott termék hogyan is jelenne meg egy hasonló LED fényforrás alatt pl. az üzletekben.


Az X-Rite LED megoldásai


Az X-Rite által gyártott SpectraLight QC és Judge QC kabinok már alapból rendelhetők LED fényforrással is. Az eddig is elérhető konfigurációk mellett (CIE Daylight, Cool White Fénycső, Lámpaizzó "I" and 2300K/Horizon, UVA) és két másik, választható fénycsőtípus (U30, U35, TL83 vagy TL84), immár két típusú LED fényforrásból is választhatunk (L940 és L950). Ezek segítségével pontos vizuális megfigyelések tehetők, illetve a metaméria is könnyedén meghatározható.
Ha már rendelkezik X-Rite színnéző kabinnal, a jó hír az, hogy nem szükséges újat vásárolni akkor sem, ha úgy dönt, hogy szeretne LED fényforrás(oka)t is beépíteni a készülékbe és ezzel a vizsgálati folyamatba. Az X-Rite LED lámpakészletei kiváló színvisszaadással rendelkeznek, ugyanazt a hibrid technológiát használva, mint a LED-BH1 CIE fényforrás. Ezek az összes jelenlegi X-Rite színkabinnal kompatibilisek, beleértve a SpectraLight QC és Judge QC modelleket is.

A gyártói utasításokat követve mi magunk is könnyedén kicserélhetjük a meglévő 25 wattos / T8 fénycsövünket egy GE LED11ET8/G/x/940 LED lámpára, melynek színhőmérséklete (CCT) 4000k. Habár a cseréhez nem szükséges szerviztámogatás, idővel az X-Rite mérnökei elvégzik a LED fényforrással való kalibrációt, tanúsítást és az esetlegesen szükséges javításokat is.

Az X-Rite weboldalán további információkat találnak a gazdaságos 3 láb (kb. 90 cm) és 2 láb (kb. 60 cm) hosszú LED lámpaszettekről, illetve azok telepítéséről.

 


 

A készülékekkel kapcsolatban és bármilyen egyedi kérdés vagy kérés esetén keressenek minket bizalommal!


 

 
 

17. Nemzetközi Mocon Konferencia

Idén immár 17. alkalommal kerül megrendezésre a csomagolásvizsgálat témakörével foglalkozó Nemzetközi Mocon Konferencia, ezúttal a németországi Höhr-Grenzhausenben.

bővebben

Kérdezz-felelek Matt Kreiner termékmenedzserrel a Hitachi új, FT230 XRF készülékéről

Matt Kreiner a Hitachi bevonatelemző készülékeinek gyártásáért felelős termékmenedzser. Munkája során A Hitachi világszerte jelenlévő, különböző iparágakban tevékenykedő, bevonatokkal dolgozó felhasználói hálózatára fókuszál és igyekszik új megoldásokat találni azokra a kihívásokra, melyekkel a partnerek a napi munka során szembesülnek. A cégnél töltött 19 éve során jelentős tapasztalatot szerzett az XRF technológiával kapcsolatban és számos különböző szerepben próbálhatta ki magát.

bővebben

Új keménységmérővel bővült cégünk tesztkapacitása

Cégünk egyik fontos projektje a testORG, melynek keretében nem csupán a hazai laboratóriumok tesztkapacitását igyekszünk összefogni és egyszerűen elérhetővé tenni partnereink számára, de egyben saját laboratóriumunk eszközparkját és mérőkapacitását is folyamatosan növeljük. A már meglévő eszközök mellé nemrég sikerült beszereznünk egy új Innovatest Falcon 600 keménységmérőt, mely várhatóan fontos részét képezi majd a repertoárunknak. Az alábbiakban a készülékről találhatnak néhány alapvető információt.

bővebben

A tisztaságvizsgálat főbb típusai

A felület tisztasága szinten minden felületkezelő gyártási eljárás, bevonatfelvitel előtt kritikusan fontos. A szennyeződések forrása szerteágazó. Olajmaradék egy gyártó gépből, lerakódások, salakok a gyártási eljárásból, hűtő- és korróziógátló folyadékok, korróziós lerakódások, vagy akár emberi érintésből származó szennyeződés olyan sokszor láthatatlan problémát okoz, ami nehezíti a felületkezelők munkáját. Az ilyen szennyezők ronthatják a bevonat tapadását, a felület egyenletességét, némely esetben korrózióhoz, vagy mechanikai meghibásodásokhoz vezethetnek. Az alapanyagtól, a termék méretétől, az alkalmazás típusától függően számost tisztítási eljárást találunk, de hogy történik ezeknek a minőség ellenőrzése?

bővebben

Sópermet szeminárium igényfelmérés

A korábbi években cégünk rendszeresen szervezett különböző elméleti és gyakorlati szemináriumokat különböző méréstechnikai területekkel, vizsgálati kihívásokkal kapcsolatban, a fókusz pedig több alkalommal is a sópermet teszteken és a korrózióvizsgálaton volt. A tendenciát elsősorban a COVID-járvány okozta korlátozások és biztonsági intézkedések szakították meg, de szándékaink szerint ismét a személyes találkozás és a csoportos szemináriumok terepére lépnénk.

bővebben

Metallográfiai csomagok mintaelőkészítéshez

Cégünk gyakran találkozik olyan megkeresésekkel, melyek a metallográfiai mintaelőkészítési megoldásokra vonatkoznak. Mivel kínálatunkban készülékek és fogyóanyagok egyaránt megtalálhatók, mindig örömmel segítünk partnereinknek. Ez sokszor trükkös feladat, hiszen ahány anyagtípus, annyiféle ideális mintaelőkészítési megoldás, mi pedig mindig igyekszünk a leginkább személyre szabott, a végletekig optimalizált megoldást kínálni. Ennek szellemében állítottuk össze legújabb csomagajánlatainkat, melyekben metallográfiai készülékeket és teljes metallográfiai sorokat kínálunk kedvező áron! A készülékek természetesen csak a folyamat egyik részét képezik, anyag- és mintatípustól függően különböző fogyóanyagokra is szükség lehet, melyet egyedi ajánlat alapján szintén biztosítani tudunk. Ha felkeltettük érdeklődését, keressenek minket megadott elérhetőségeink valamelyikén és találjuk meg együtt a legideálisabb mintaelőkészítési megoldást!  

bővebben