Elektromos autók akkumulátorának vizsgálata

Tesztkamra elektromos akkumulátorok vizsgálatára
Tesztkamra elektromos akkumulátorok vizsgálatára

Új Angelantoni tesztkamra az elektromos autók akkumulátorának vizsgálatára

Az elektromos autókra ma úgy tekintünk, mint a legjobb megoldás a járművek által okozott környezeti terhelés minimálisra való csökkentésére.  
A hibrid- és az elektromos meghajtású gépkocsik akkumulátorai az elmúlt években nagy fejlődésen mentek át, leginkább a lítium-ion akkuk terjedtek el, mint a célnak legjobban megfelelő megoldás.


Ezek az akkumulátorok azonban a használat során az átlagosnál lényegesen nagyobb terhelésnek vannak kitéve, értelemszerűen felvetődött tehát ezek megbízhatóságának vizsgálata.
Ezért az Angelantoni cég egy új, speciális klímakamrát fejlesztett melyben az akkuteszteket   -40°C … +180°C között, 10-98% páratartalom mellett, tetszőlegesen összeállított környezet szimulációs feltételekkel végezhetjük el.

Az akkumulátorok nagy terhelés melletti igénybevétele nagyfokú hőtermeléssel, illetve ebből adódó deformitással járhatnak.


Az ACS kamrát éppen ezért többek közt füst érzékelővel, automatikus oltókészülékkel is ellátták. Bár a modern lítium-ion akkuk nagyon kevés mérgező anyagot tartalmaznak, a veszélyes gázok esetleges megjelenését H2, CO és CO2 érzékelőkkel figyelik a kamrán belül.

Műszaki adatok:

Érintőképernyős vezérlés

Mérőtér térfogat: 4000 liter

Hőmérséklet:  -40°C … +180°C

Páratartalom: 10-98%

Léghűtés: 20 m3/h

 

Érdeklődik?

Keresse kollégánkat: Sándor Zoltán szaktanácsadó

(+36-1) 457-8451

sandor@atestor.hu

 
 

17. Nemzetközi Mocon Konferencia

Idén immár 17. alkalommal kerül megrendezésre a csomagolásvizsgálat témakörével foglalkozó Nemzetközi Mocon Konferencia, ezúttal a németországi Höhr-Grenzhausenben.

bővebben

Kérdezz-felelek Matt Kreiner termékmenedzserrel a Hitachi új, FT230 XRF készülékéről

Matt Kreiner a Hitachi bevonatelemző készülékeinek gyártásáért felelős termékmenedzser. Munkája során A Hitachi világszerte jelenlévő, különböző iparágakban tevékenykedő, bevonatokkal dolgozó felhasználói hálózatára fókuszál és igyekszik új megoldásokat találni azokra a kihívásokra, melyekkel a partnerek a napi munka során szembesülnek. A cégnél töltött 19 éve során jelentős tapasztalatot szerzett az XRF technológiával kapcsolatban és számos különböző szerepben próbálhatta ki magát.

bővebben

Új keménységmérővel bővült cégünk tesztkapacitása

Cégünk egyik fontos projektje a testORG, melynek keretében nem csupán a hazai laboratóriumok tesztkapacitását igyekszünk összefogni és egyszerűen elérhetővé tenni partnereink számára, de egyben saját laboratóriumunk eszközparkját és mérőkapacitását is folyamatosan növeljük. A már meglévő eszközök mellé nemrég sikerült beszereznünk egy új Innovatest Falcon 600 keménységmérőt, mely várhatóan fontos részét képezi majd a repertoárunknak. Az alábbiakban a készülékről találhatnak néhány alapvető információt.

bővebben

A tisztaságvizsgálat főbb típusai

A felület tisztasága szinten minden felületkezelő gyártási eljárás, bevonatfelvitel előtt kritikusan fontos. A szennyeződések forrása szerteágazó. Olajmaradék egy gyártó gépből, lerakódások, salakok a gyártási eljárásból, hűtő- és korróziógátló folyadékok, korróziós lerakódások, vagy akár emberi érintésből származó szennyeződés olyan sokszor láthatatlan problémát okoz, ami nehezíti a felületkezelők munkáját. Az ilyen szennyezők ronthatják a bevonat tapadását, a felület egyenletességét, némely esetben korrózióhoz, vagy mechanikai meghibásodásokhoz vezethetnek. Az alapanyagtól, a termék méretétől, az alkalmazás típusától függően számost tisztítási eljárást találunk, de hogy történik ezeknek a minőség ellenőrzése?

bővebben

Sópermet szeminárium igényfelmérés

A korábbi években cégünk rendszeresen szervezett különböző elméleti és gyakorlati szemináriumokat különböző méréstechnikai területekkel, vizsgálati kihívásokkal kapcsolatban, a fókusz pedig több alkalommal is a sópermet teszteken és a korrózióvizsgálaton volt. A tendenciát elsősorban a COVID-járvány okozta korlátozások és biztonsági intézkedések szakították meg, de szándékaink szerint ismét a személyes találkozás és a csoportos szemináriumok terepére lépnénk.

bővebben

Metallográfiai csomagok mintaelőkészítéshez

Cégünk gyakran találkozik olyan megkeresésekkel, melyek a metallográfiai mintaelőkészítési megoldásokra vonatkoznak. Mivel kínálatunkban készülékek és fogyóanyagok egyaránt megtalálhatók, mindig örömmel segítünk partnereinknek. Ez sokszor trükkös feladat, hiszen ahány anyagtípus, annyiféle ideális mintaelőkészítési megoldás, mi pedig mindig igyekszünk a leginkább személyre szabott, a végletekig optimalizált megoldást kínálni. Ennek szellemében állítottuk össze legújabb csomagajánlatainkat, melyekben metallográfiai készülékeket és teljes metallográfiai sorokat kínálunk kedvező áron! A készülékek természetesen csak a folyamat egyik részét képezik, anyag- és mintatípustól függően különböző fogyóanyagokra is szükség lehet, melyet egyedi ajánlat alapján szintén biztosítani tudunk. Ha felkeltettük érdeklődését, keressenek minket megadott elérhetőségeink valamelyikén és találjuk meg együtt a legideálisabb mintaelőkészítési megoldást!  

bővebben