Problémamegoldás rekordidő alatt

Capsure
Capsure

 Az Atestor Kft. is segíti az olimpiai formaruha tervezőit.

December elején kihirdették a 2012. évi Londoni olimpiai játékok formaruháját. Az Innoé Design két fiatal tervezője, Csergő Noémi és Mohari Kinga által megálmodott és kivitelezett kollekció nyerte el leginkább a szakmai zsűri tetszését. Mivel tervezés során nem találtak az elképzeléseiknek megfelelő árnyalatú anyagot, így úgy döntöttek, hogy a kollekcióhoz felhasznált néhány méternyit megfestik. 


Miután lezárult a közbeszerzés, a tervezőknek meg kellett adni minden adatot a sorozatgyártáshoz. Ekkor szembesültek azzal, hogy az álmaikat a sorozatgyártás nyelvére is le kell fordítani. Ehhez egy fontos adat az egyedileg festett színek Pantone kódja. Legkézenfekvőbb volt, hogy egy papíralapú skálával hasonlítsák össze a mintákat. Ezzel a módszerrel meghatároztak egy kódot, de, amikor a textilek és a papíralapú minta más megvilágításba került, akkor feltűnő különbséget észleltek a két szín között.

Kénytelenek voltak más megoldást keresni. Ennek a megoldáskeresésnek egy állomása volt az a telefonhívás, ami múlt héten hétfő délután futott be irodánkba. A telefont néhány óra múlva egy személyes találkozó követte, ahol kollégánk egy X-Rite Capsure színazonosítóval megoldotta a problémát.
 
A készülék mérés közben kizárja a külső fényviszonyokat, és szabványos megvilágítás mellett végzi a vizsgálatot. Ezt a szabványos fényt egy 27 LED-ből álló egység állítja elő, amellyel a készülék többféle standard előírásainak meg tud felelni. Egy mérés során több szín és fény megvilágítás mellett összesen 24 fényképet készít a mintafelületről, és egy számítógépes algoritmus segítségével összehasonlítja a kapott eredményt a memóriában tárolt színskálákkal.
 
A színazonosítás után kiderült, hogy megérte felkeresni minket, mert a készülék D65-ös szabvány fény mellett másik színt azonosított, mint, amit a papíralapú skálával sikerült kiválasztani.
 
Szívesen segítünk Önnek is mérési problémája megoldásában!
 
Keresse munkatársunkat!
Sándor Zoltán
06-1/319-1-319
www.atestor.hu
 
      

 
 

17. Nemzetközi Mocon Konferencia

Idén immár 17. alkalommal kerül megrendezésre a csomagolásvizsgálat témakörével foglalkozó Nemzetközi Mocon Konferencia, ezúttal a németországi Höhr-Grenzhausenben.

bővebben

Kérdezz-felelek Matt Kreiner termékmenedzserrel a Hitachi új, FT230 XRF készülékéről

Matt Kreiner a Hitachi bevonatelemző készülékeinek gyártásáért felelős termékmenedzser. Munkája során A Hitachi világszerte jelenlévő, különböző iparágakban tevékenykedő, bevonatokkal dolgozó felhasználói hálózatára fókuszál és igyekszik új megoldásokat találni azokra a kihívásokra, melyekkel a partnerek a napi munka során szembesülnek. A cégnél töltött 19 éve során jelentős tapasztalatot szerzett az XRF technológiával kapcsolatban és számos különböző szerepben próbálhatta ki magát.

bővebben

Új keménységmérővel bővült cégünk tesztkapacitása

Cégünk egyik fontos projektje a testORG, melynek keretében nem csupán a hazai laboratóriumok tesztkapacitását igyekszünk összefogni és egyszerűen elérhetővé tenni partnereink számára, de egyben saját laboratóriumunk eszközparkját és mérőkapacitását is folyamatosan növeljük. A már meglévő eszközök mellé nemrég sikerült beszereznünk egy új Innovatest Falcon 600 keménységmérőt, mely várhatóan fontos részét képezi majd a repertoárunknak. Az alábbiakban a készülékről találhatnak néhány alapvető információt.

bővebben

A tisztaságvizsgálat főbb típusai

A felület tisztasága szinten minden felületkezelő gyártási eljárás, bevonatfelvitel előtt kritikusan fontos. A szennyeződések forrása szerteágazó. Olajmaradék egy gyártó gépből, lerakódások, salakok a gyártási eljárásból, hűtő- és korróziógátló folyadékok, korróziós lerakódások, vagy akár emberi érintésből származó szennyeződés olyan sokszor láthatatlan problémát okoz, ami nehezíti a felületkezelők munkáját. Az ilyen szennyezők ronthatják a bevonat tapadását, a felület egyenletességét, némely esetben korrózióhoz, vagy mechanikai meghibásodásokhoz vezethetnek. Az alapanyagtól, a termék méretétől, az alkalmazás típusától függően számost tisztítási eljárást találunk, de hogy történik ezeknek a minőség ellenőrzése?

bővebben

Sópermet szeminárium igényfelmérés

A korábbi években cégünk rendszeresen szervezett különböző elméleti és gyakorlati szemináriumokat különböző méréstechnikai területekkel, vizsgálati kihívásokkal kapcsolatban, a fókusz pedig több alkalommal is a sópermet teszteken és a korrózióvizsgálaton volt. A tendenciát elsősorban a COVID-járvány okozta korlátozások és biztonsági intézkedések szakították meg, de szándékaink szerint ismét a személyes találkozás és a csoportos szemináriumok terepére lépnénk.

bővebben

Metallográfiai csomagok mintaelőkészítéshez

Cégünk gyakran találkozik olyan megkeresésekkel, melyek a metallográfiai mintaelőkészítési megoldásokra vonatkoznak. Mivel kínálatunkban készülékek és fogyóanyagok egyaránt megtalálhatók, mindig örömmel segítünk partnereinknek. Ez sokszor trükkös feladat, hiszen ahány anyagtípus, annyiféle ideális mintaelőkészítési megoldás, mi pedig mindig igyekszünk a leginkább személyre szabott, a végletekig optimalizált megoldást kínálni. Ennek szellemében állítottuk össze legújabb csomagajánlatainkat, melyekben metallográfiai készülékeket és teljes metallográfiai sorokat kínálunk kedvező áron! A készülékek természetesen csak a folyamat egyik részét képezik, anyag- és mintatípustól függően különböző fogyóanyagokra is szükség lehet, melyet egyedi ajánlat alapján szintén biztosítani tudunk. Ha felkeltettük érdeklődését, keressenek minket megadott elérhetőségeink valamelyikén és találjuk meg együtt a legideálisabb mintaelőkészítési megoldást!  

bővebben