Megújult a DeFelsko PosiTector készülékcsaládja

A DeFelsko egy jelentős újítással zárta az előző, illetve kezdte meg az idei évet. A mérőszondáihoz tartozó univerzális készülék teljes újragondolásával egy jóval modernebb, a kor követelményeinek sokkal inkább megfelelő eszközt hoztak létre.

A DeFelsko hordozható mérőeszközei eddig is jól ismertek voltak kompakt kialakításukról és egyszerű használatukról. Az amerikai gyártó mégis úgy érezte, elérkezett az idő egy nagyobb mértékű fejlesztésre és frissítésre, mindezt úgy, hogy az alapvető karakterisztika legfeljebb minimálisan változik.

Az egyik legfontosabb újdonság a készülék kijelzőjében keresendő. Annak átmérője pontosan 1 centivel nőtt meg az előző modellhez képest. Emellett immár érintéssel is vezérelhetjük a készüléket, ezzel megkönnyítve a mérési sorozatok átnevezését, megjegyzések rögzítését és a menüben való navigációt. Ennek megfelelően a menü is ráncfelvarráson esett át. Strukturálisan maradtak a jól bevált formánál, ugyanakkor egy frissített, stilizált felhasználó felület létrehozásával akár az egykezes navigáció sem okoz innentől gondot.

 

A DeFelsko termékeire eddig is jellemző strapabírást és tartósságot is tovább növelték. A készülék kialakítása jóval áramvonalasabb, ergonomikusabb lett. A test külseje gumiburkolatot kapott, mely által még biztonságosabban dolgozhatunk vele, és jól bírja akár az egész napos folyamatos használatot is. Ezt segíti még a megnövelt akkumulátor kapacitás is, mely 30%-kal hosszabb üzemidőt garantál. A biztonság további növelése érdekében a készülék tartozéka egy IP65 besorolású, víz-, por- és ütésálló gumitok, mely a zordabb időjárási körülmények közötti használat során válhat hasznunkra. 


 

 


Jó hír továbbá, hogy habár a készüléktest átalakuláson esett át, a szondákkal való kompatibilitás nem csorbult. Az új PosiTector a régebbi szondákkal is ugyanúgy kompatibilis, így a mérésekhez azokkal is probléma nélkül használható.
 

A készülékekkel kapcsolatban és bármilyen egyedi kérdés vagy kérés esetén keressenek minket bizalommal!
 

 
 

17. Nemzetközi Mocon Konferencia

Idén immár 17. alkalommal kerül megrendezésre a csomagolásvizsgálat témakörével foglalkozó Nemzetközi Mocon Konferencia, ezúttal a németországi Höhr-Grenzhausenben.

bővebben

Kérdezz-felelek Matt Kreiner termékmenedzserrel a Hitachi új, FT230 XRF készülékéről

Matt Kreiner a Hitachi bevonatelemző készülékeinek gyártásáért felelős termékmenedzser. Munkája során A Hitachi világszerte jelenlévő, különböző iparágakban tevékenykedő, bevonatokkal dolgozó felhasználói hálózatára fókuszál és igyekszik új megoldásokat találni azokra a kihívásokra, melyekkel a partnerek a napi munka során szembesülnek. A cégnél töltött 19 éve során jelentős tapasztalatot szerzett az XRF technológiával kapcsolatban és számos különböző szerepben próbálhatta ki magát.

bővebben

Új keménységmérővel bővült cégünk tesztkapacitása

Cégünk egyik fontos projektje a testORG, melynek keretében nem csupán a hazai laboratóriumok tesztkapacitását igyekszünk összefogni és egyszerűen elérhetővé tenni partnereink számára, de egyben saját laboratóriumunk eszközparkját és mérőkapacitását is folyamatosan növeljük. A már meglévő eszközök mellé nemrég sikerült beszereznünk egy új Innovatest Falcon 600 keménységmérőt, mely várhatóan fontos részét képezi majd a repertoárunknak. Az alábbiakban a készülékről találhatnak néhány alapvető információt.

bővebben

A tisztaságvizsgálat főbb típusai

A felület tisztasága szinten minden felületkezelő gyártási eljárás, bevonatfelvitel előtt kritikusan fontos. A szennyeződések forrása szerteágazó. Olajmaradék egy gyártó gépből, lerakódások, salakok a gyártási eljárásból, hűtő- és korróziógátló folyadékok, korróziós lerakódások, vagy akár emberi érintésből származó szennyeződés olyan sokszor láthatatlan problémát okoz, ami nehezíti a felületkezelők munkáját. Az ilyen szennyezők ronthatják a bevonat tapadását, a felület egyenletességét, némely esetben korrózióhoz, vagy mechanikai meghibásodásokhoz vezethetnek. Az alapanyagtól, a termék méretétől, az alkalmazás típusától függően számost tisztítási eljárást találunk, de hogy történik ezeknek a minőség ellenőrzése?

bővebben

Sópermet szeminárium igényfelmérés

A korábbi években cégünk rendszeresen szervezett különböző elméleti és gyakorlati szemináriumokat különböző méréstechnikai területekkel, vizsgálati kihívásokkal kapcsolatban, a fókusz pedig több alkalommal is a sópermet teszteken és a korrózióvizsgálaton volt. A tendenciát elsősorban a COVID-járvány okozta korlátozások és biztonsági intézkedések szakították meg, de szándékaink szerint ismét a személyes találkozás és a csoportos szemináriumok terepére lépnénk.

bővebben

Metallográfiai csomagok mintaelőkészítéshez

Cégünk gyakran találkozik olyan megkeresésekkel, melyek a metallográfiai mintaelőkészítési megoldásokra vonatkoznak. Mivel kínálatunkban készülékek és fogyóanyagok egyaránt megtalálhatók, mindig örömmel segítünk partnereinknek. Ez sokszor trükkös feladat, hiszen ahány anyagtípus, annyiféle ideális mintaelőkészítési megoldás, mi pedig mindig igyekszünk a leginkább személyre szabott, a végletekig optimalizált megoldást kínálni. Ennek szellemében állítottuk össze legújabb csomagajánlatainkat, melyekben metallográfiai készülékeket és teljes metallográfiai sorokat kínálunk kedvező áron! A készülékek természetesen csak a folyamat egyik részét képezik, anyag- és mintatípustól függően különböző fogyóanyagokra is szükség lehet, melyet egyedi ajánlat alapján szintén biztosítani tudunk. Ha felkeltettük érdeklődését, keressenek minket megadott elérhetőségeink valamelyikén és találjuk meg együtt a legideálisabb mintaelőkészítési megoldást!  

bővebben