Magyarországon debütált az X-MET7000 berendezés!

 A berendezést Zdenek Micola az Oxford Istruments képviseletében hozta el hozzánk és követte személyesen a Magyarországi „roadshowt”.


A készüléket korábban már láthattuk Csehországban ami a műszermánián is olvasható. Most lehetőség nyílt elmélyedni a menürendszerben, a kezelésben, mely annyira jól sikerült ebben a készülékben, hogy véleményem szerint új korszakot nyit a kézi elemzők történetében. Egyben elindult ezeknek a műszereknek egy olyan integrációja, mely lehetőséget ad arra, hogy mindenki, képzettségtől függetlenül használhassa, nagy pontosságú méréseket, összehasonlító vizsgálatokat tudjon végezni velük. 
 
Azonban haladjunk sorban. A készüléket 24-én kedden, délben vettük ki az ütés-, törésbiztos hordtáskából (mely széria tartozék, akár a hegesztési varrat elemző adapter, tartalék akkupack, töltő, fémetalon) és 4 órán keresztül mértünk,  adatot mentettünk, kipróbáltuk a különböző mérő programokat …. és csodáltuk a stabil működést és hihetetlen egyszerűséget. Csak 4 óráig, mert sajnos a műszerekkel nem játszhatunk kedvünkre, ugyanis az ügyfeleket is legalább annyira érdekli mint minket. Így megérkezett az X-MET 7000 első magyarországi hivatalos kipróbálója, aki nemesfém és az ékszer ipari alkalmazásokra volt kíváncsi. Ékszerek, régi pénzek, antik tárgyak kerültek „detektor alá” és bizony kiderült a rozsdamentesnek tartott köves gyűrűről, hogy 950-es platina, és a hivatalos magyar fémjellel ellátott 30grammos láncról, hogy rozsdamentes acél. Ugyancsak kiderült, a készülék alkalmas arra, hogy jó ismeretekkel megállapítsuk az egyes darabok ötvözőik alapján megfelelnek-e az eredeti daraboknak, és mindezt roncsolásmentesen! Vagyis megállapítható egy arany dénárról, hogy csak finomságában felel meg a korabelinek és így az anyagár az értéke , vagy teljes anyagszerkezetében egyezik és sok százezret érő eredeti darab. 
 
 A készülék a következő 3 napban kb. 1000 km-t utazott, kipróbálták ékszergyártók, nemesfém felvásárlók, a iparvállalatok, köztük Knorr Bremse, Audi, Műszaki egyetem, szerszámgyártók és fémhulladék kereskedők. Milyenek voltak a tapasztalatok? A berendezés pontosságban hozza a papírformát, az Oxford tájékoztatói túlzás mentesek. Tökéletes a készülék a bejövő anyagok ellenőrzésére, karbantartási feladatoknál egy-egy régi anyag felismerésére. Ezekben az esetekben lényeges, hogy egy karbantartó vagy üzemi dolgozó előképzettség nélkül, egy negyedórás oktatás után már tökéletesen elvégzi a szükséges ellenőrzést, mérést. Jellemző, hogy fémátvevő telepeken, ahol már más típusú készüléket használtak, 20 perc közös mérés után úgy nyilatkoztak, annyira vagy még könnyebben tudják használni a XMET7000-est mint a már megszokott, betanult eszközt. Kitűnő eszköz nemesfémmel foglalkozóknak, hiszen roncsolás mentesen, másodpercek alatt hoz eredményt. Lényeges, hogy a mintát nem kell előkészíteni mint az optikai emissziós eszközöknél. Tehát olyan esetekben, amikor pl. kicsi a minta, optikai emissziós vizsgálattal nem lehet tovább „fogyasztani” ezekben az esetekben egy előzetes vizsgálatra jól alkalmazható, így az emissziós műszer beállításait a feladathoz lehet illeszteni. Ez az alkalmazás egyébként Audi központi laborjában született.  Egy tartályokat gyártó cégnél pedig pont jókor érkeztünk, mert vitában voltak a beszállítóval egy anyag minőségét illetően: a készülék egyből jelezte anyagkönyvtára segítségével, hogy ez nem a rendelt hőálló acél, hanem egy kommerszebb saválló anyagminőség.
 
A majd egy hét végén csak egy hibát tudtunk felfedezni a műszerrel kapcsolatban, nevezetesen, hogy péntek délután Zdenek barátunk autójában Csehország felé gurult, miközben itthon sok-sok ügyfelünk szeretné kipróbálni…
 
Németh György
 

 
 

17. Nemzetközi Mocon Konferencia

Idén immár 17. alkalommal kerül megrendezésre a csomagolásvizsgálat témakörével foglalkozó Nemzetközi Mocon Konferencia, ezúttal a németországi Höhr-Grenzhausenben.

bővebben

Kérdezz-felelek Matt Kreiner termékmenedzserrel a Hitachi új, FT230 XRF készülékéről

Matt Kreiner a Hitachi bevonatelemző készülékeinek gyártásáért felelős termékmenedzser. Munkája során A Hitachi világszerte jelenlévő, különböző iparágakban tevékenykedő, bevonatokkal dolgozó felhasználói hálózatára fókuszál és igyekszik új megoldásokat találni azokra a kihívásokra, melyekkel a partnerek a napi munka során szembesülnek. A cégnél töltött 19 éve során jelentős tapasztalatot szerzett az XRF technológiával kapcsolatban és számos különböző szerepben próbálhatta ki magát.

bővebben

Új keménységmérővel bővült cégünk tesztkapacitása

Cégünk egyik fontos projektje a testORG, melynek keretében nem csupán a hazai laboratóriumok tesztkapacitását igyekszünk összefogni és egyszerűen elérhetővé tenni partnereink számára, de egyben saját laboratóriumunk eszközparkját és mérőkapacitását is folyamatosan növeljük. A már meglévő eszközök mellé nemrég sikerült beszereznünk egy új Innovatest Falcon 600 keménységmérőt, mely várhatóan fontos részét képezi majd a repertoárunknak. Az alábbiakban a készülékről találhatnak néhány alapvető információt.

bővebben

A tisztaságvizsgálat főbb típusai

A felület tisztasága szinten minden felületkezelő gyártási eljárás, bevonatfelvitel előtt kritikusan fontos. A szennyeződések forrása szerteágazó. Olajmaradék egy gyártó gépből, lerakódások, salakok a gyártási eljárásból, hűtő- és korróziógátló folyadékok, korróziós lerakódások, vagy akár emberi érintésből származó szennyeződés olyan sokszor láthatatlan problémát okoz, ami nehezíti a felületkezelők munkáját. Az ilyen szennyezők ronthatják a bevonat tapadását, a felület egyenletességét, némely esetben korrózióhoz, vagy mechanikai meghibásodásokhoz vezethetnek. Az alapanyagtól, a termék méretétől, az alkalmazás típusától függően számost tisztítási eljárást találunk, de hogy történik ezeknek a minőség ellenőrzése?

bővebben

Sópermet szeminárium igényfelmérés

A korábbi években cégünk rendszeresen szervezett különböző elméleti és gyakorlati szemináriumokat különböző méréstechnikai területekkel, vizsgálati kihívásokkal kapcsolatban, a fókusz pedig több alkalommal is a sópermet teszteken és a korrózióvizsgálaton volt. A tendenciát elsősorban a COVID-járvány okozta korlátozások és biztonsági intézkedések szakították meg, de szándékaink szerint ismét a személyes találkozás és a csoportos szemináriumok terepére lépnénk.

bővebben

Metallográfiai csomagok mintaelőkészítéshez

Cégünk gyakran találkozik olyan megkeresésekkel, melyek a metallográfiai mintaelőkészítési megoldásokra vonatkoznak. Mivel kínálatunkban készülékek és fogyóanyagok egyaránt megtalálhatók, mindig örömmel segítünk partnereinknek. Ez sokszor trükkös feladat, hiszen ahány anyagtípus, annyiféle ideális mintaelőkészítési megoldás, mi pedig mindig igyekszünk a leginkább személyre szabott, a végletekig optimalizált megoldást kínálni. Ennek szellemében állítottuk össze legújabb csomagajánlatainkat, melyekben metallográfiai készülékeket és teljes metallográfiai sorokat kínálunk kedvező áron! A készülékek természetesen csak a folyamat egyik részét képezik, anyag- és mintatípustól függően különböző fogyóanyagokra is szükség lehet, melyet egyedi ajánlat alapján szintén biztosítani tudunk. Ha felkeltettük érdeklődését, keressenek minket megadott elérhetőségeink valamelyikén és találjuk meg együtt a legideálisabb mintaelőkészítési megoldást!  

bővebben