AI-forradalom a szerverparkokban és új tesztelési igények

Az elmúlt néhány évben a mesterséges intelligencia (különösen a generatív AI és a nagy nyelvi modellek) alapjaiban alakította át a szerverparkok világát. Míg korábban a vállalati és felhő adatközpontok bővülése jellemzően fokozatos, tervezhető ütemben történt, addig ma a számítási kapacitás iránti igény ugrásszerűen nő. Ennek oka, hogy a mesterséges intelligencia betanítása és futtatása nagyságrendekkel több erőforrást igényel.

Milyen mértékben nőtt a számítási igény – és hová tart?

A trendeket jól mutatja, hogy az infrastruktúrák energiaigénye is meredeken emelkedik. Elemzések szerint a globális adatközponti villamosenergia-igénye 2023-hoz képest akár 50%-kal nőhet 2027-re, és a 2020-as évtized végére akár 165%-os növekedés is elképzelhető. Emellett az IEA előrejelzése alapján az adatközpontok teljes fogyasztása 2030-ra több mint a duplájára emelkedhet, ahol az egyik fő hajtóerő szintén az AI. A következő években a szerverparkok nem csak több szervert igényelnek, hanem sokkal nagyobb hangsúly lesz azon, hogy egységnyi számítási kapacitást a lehető legkevesebb alapterületre telepítsék, amely egyre komplexebb rendszereket előre integrált, gyorsan telepíthető megoldásokat kívánnak.
 

 

A szerverek egyre inkább kész egységként érkeznek

 
A kapacitásbővítési kényszer a telepítési szemléletet is átalakítja. Egyre elterjedtebbek a gyárilag összeszerelt, tesztelt, „plug-and-play” rack-szintű rendszerek, amelyeket szinte készen lehet beemelni az adatközpontba. Jó példa erre a Dell Integrated Rack Scalable Systems (IRSS) megközelítése: a program célja, hogy az ügyfél teljesen integrált és tesztelt racksorokat kapjon, gyorsabb üzembe helyezéssel és egyszerűbb szervizelhetőséggel.

Ez a „kész egységként” szállított infrastruktúra azonban új kihívásokat hoz: a rackek, szerverek és teljes alrendszerek a gyártóktól logisztikai láncokon keresztül jutnak el az üzemeltetési helyszínre, miközben rezgés, ütés, hőmérséklet-ingadozás, páratartalom és korróziós hatások érhetik őket. A szállítási láncok szélesedésével – több szereplővel, több átrakodással, több útvonallal – nő a meghibásodási kockázat, ezért egyre fontosabbá válik a környezetszimulációs vizsgálatok alkalmazása.

 

Milyen környezeti hatásokra kell felkészülni?

 
A gyakorlatban az adatközponti hardvereknél a legfontosabb környezeti hatások:

 
  • Mechanikai rezgések (szállítás közben, gépjárművön, emeléskor)
  • Ütések és sokkhatások (leesés, hirtelen megállás, ütközés)
  • Dőlés és instabil pozíció (oldalirányú gyorsulás szállításkor, beemelés, targoncázás)
  • Kompressziós terhelés (raklapos tárolás, egymásra helyezett csomagolások)
  • Hőmérséklet-ingadozás (raktár, konténer, téli/nyári szállítás)
  • Magas páratartalom és kondenzáció (tengeri szállítás, hőmérsékletváltás)
  • Korróziós környezet (sós levegő, ipari atmoszféra, csomagolási hibák)

Környezetszimulációs és mechanikai tesztek rövid bemutatása

Rázóteszt (Vibration testing)

A rázóteszt a szállítás és működés közben fellépő rezgéseket szimulálja. Célja, hogy feltárja a lazulásokat, kontakt-hibákat, mechanikai gyengeségeket, illetve a rezgésre érzékeny részegységek meghibásodását.
 

 
További információt termékek vibrációs igénybevételeit szimuláló Dataphysics rendszerekről ide kattintva, a csomagolás vizsgálatokhoz tartozó SafeLoad rázórendszereket ide kattintva érheti el

Dőlés teszt (Tilt testing)

A dőlés teszt során vizsgálható, hogy a termék milyen mértékű megdöntést visel el károsodás nélkül. Kiemelten fontos magas tömegközéppontú rendszereknél (pl. rackek), ahol a mozgatás és telepítés kritikus kockázat.
 

 

 
További információt a dőlés teszt rendszereinkről ide kattinva ér el.
 

Ejtés teszt (Drop testing)

Az ejtés teszt a kezelési és logisztikai hibákból eredő leesési eseményeket modellezi. Segít ellenőrizni a csomagolás védelmi képességét, valamint a termék ütésállóságát.
 
 
Az ejtő teszt készülékeinket ide kattinva tekintheti meg.

Sokk teszt (Impact testing)

Az impact/sokk vizsgálatok rövid idejű, nagy energiájú mechanikai terheléseket szimulálnak (pl. ütközés, hirtelen gyorsulásváltozás). A cél a szerkezet, rögzítések és belső komponensek ellenőrzése extrém eseményeknél.
 

 
A termékek sokk tesztjéhez használt Dataphysics szimulátorokat itt tekintheti meg, a csomagolások SafeLoad sokk tesztereit ide kattintva.

Stabilitás teszt (Stability testing)

A stabilitás vizsgálat a borulási, megcsúszási vagy instabil helyzetek kockázatát méri fel. Adatközponti környezetben ez különösen fontos a magas, nagy tömegű szekrényeknél és integrált egységeknél.
 
A stabilitás teszt készülékeinket itt érheti el.

Kompressziós teszt (Compression testing)

A kompressziós teszt a csomagolásra és a termékre ható nyomóterhelést vizsgálja, például raktározáskor vagy szállítás közbeni egymásra pakolás esetén. Segít megelőzni a deformációból és rejtett sérülésből adódó hibákat.
 

 
A kompressziós teszt állomásokat ide kattinva érheti el.
 

Hőmérséklet és pára teszt (Environmental testing)

A hőmérséklet- és páravizsgálatok a működés és szállítás során fellépő klimatikus igénybevételt modellezik (meleg–hideg ciklusok, magas páratartalom, kondenzáció). Céljuk többek között az elektronikai megbízhatóság, szigetelési problémák és anyagfáradás feltárása, vagy a hidegben tárolt elektronikai alkatrészek rövidzár kockázata, például amikor egy hideg raktárból egy meleg helyiségbe helyezik a készülékeket és a pára kicsapódik a hideg felületen.
 


 

1 m3-es klímakamráink itt, rázókamráink itt, bejárható klímakamráink itt érhetőek el.

Korróziós teszt (Corrosion testing)

A korróziós vizsgálatok a fém alkatrészek, bevonatok, kötőelemek és csatlakozások ellenállóságát ellenőrzik, különösen tengeri vagy ipari környezetben.
 


 

További információk korróziós teszt kamráinkról itt találhatóak.
 

ATESTOR Kft.: teljes körű megoldások minden releváns tesztre

 

A szerverparkok AI-alapú bővülése nemcsak több hardvert jelent, hanem magasabb szintű megbízhatósági elvárásokat is. A gyártóknak, integrátoroknak és logisztikai szereplőknek olyan mérési és tesztelési háttérre van szükségük, amellyel igazolható: az eszközök a teljes ellátási láncban és üzemeltetési környezetben is biztonságosan használhatók.
Az ATESTOR Kft. minden felsorolt teszttípusra kínál megoldást:

 

  • a fizikai ellenállóképesség csomagolások vizsgálatánál a SafeLoad Testing Technologies partnereként,
  • a fizikai ellenállóképesség termékek, komponensek vizsgálatánál a SafeLoad Testing Technologies partnereként,
  • a környezetállósági (környezetszimulációs) vizsgálatoknál pedig az Angelantoni Test Technologies partnereként.
  • a korróziós vizsgálatoknál az Ascott Analytical partnereként




Kérdése van? Keresse kollégáinkat!
+36 1 319 1319
info@atestor.hu

 

 


 

 

 

 

 

 
 

AI-forradalom a szerverparkokban és új tesztelési igények

Az elmúlt néhány évben a mesterséges intelligencia (különösen a generatív AI és a nagy nyelvi modellek) alapjaiban alakította át a szerverparkok világát. Míg korábban a vállalati és felhő adatközpontok bővülése jellemzően fokozatos, tervezhető ütemben történt, addig ma a számítási kapacitás iránti igény ugrásszerűen nő. Ennek oka, hogy a mesterséges intelligencia betanítása és futtatása nagyságrendekkel több erőforrást igényel.

bővebben

Hidrogén repedés 5Cr acélban: egy T-idom meghibásodásának tanulságai

Tavaly decemberben jelent meg egy rövid, de annál érdekesebb cikk a LinkedIn felületén, ami egy hidrorakkoló indítása kapcsán tárt fel egy érdekes jelenséget.

bővebben

A 2026-os év Pantone színe: 11-4201 Cloud Dancer

Egy magasztos fehér árnyalat, amelynek levegős jelenléte csendes és békés suttogásként hat a zajos világban.

bővebben

Megújuló GÖTTFERT MFI modellek

A GÖTTFERT MFI készülékei már régóta a méréstechnika világának megbízható szereplői, időről-időre azonban mindenki kénytelen megújulni, hogy még inkább képes legyen megfelelni a modern ipar és anyagvizsgálat egyre nagyobb kihívást jelentő műszaki követelményeinek is. Az mi-szériás folyásindexmérők most épp ebben a fázisban vannak, aminek eredményét most már mi is láthatjuk.

bővebben

Ascott ACC125 EcoCool - új és (költség)hatékony hűtőegység

Az Ascott korróziós sópermet kamrái már régóta a méréstechnika világának megbízható eszközei, a fejlődésnek ugyanakkor mindig van tér, így természetesen az angol gyártó is folyamatosan törekszik arra, hogy különböző formákban megújítsák készülékeiket és azok tartozékait. Ennek legújabb lenyomata az ACC125 EcoCool hűtő- és párátlanító egység, ami a ciklikus és Atmosfär kamrák kiegészítőjeként rendelhető meg.

bővebben

Buszok és vonatok külső színeinek kezelése

A megfelelő, több szög alatt mérő multi-angle spektrofotométer és minőségellenőrző szoftver képes a leginkább biztosítani azt, hogy a metálfényű és speciális effekt-festések összhangban legyenek egymással, ütközőtől-ütközőig.

bővebben